Mindig várunk valamire…
A holnapra, a szünetre, a munkaidő végére, egy találkozásra, egy eseményre. Majd akkor milyen jó lesz, mert…
Terveket szövünk, előre látjuk, hogy milyen jól fogjuk magunkat érezni, milyen jó lesz újra látni, megölelni a másikat, végre megvenni a régóta vágyott dolgot, eljutni álmaim szigetére…
Aztán sokszor a valóság igen távol esik attól, amit elképzeltünk. Nem úgy sikerült, nem is volt olyan nagy élmény, másképp szerettem volna, azt hittem jobb lesz…
Az álmodozás az élet megrontója? Ha nem vágytam volna úgy rá, akkor nem bánnám, hogy másképp lett. Reálisan kellett volna néznem a dolgokat, nem mindig álmodozni! Hogy én megint milyen hülye voltam!
Ismerős ez valakinek?
Én gyakran belefutok. De ma már tudok örülni azoknak a pillanatoknak is, amikor álmaimban látom magam boldognak. Mert akkor, abban a pillanatban valóban boldog is vagyok.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: