Miután néhány napja intenzíven átéltem, hogy az érzelem miként boríthatja meg az ember értelmét is, újabb érzelmi csatába keveredtem.
Veszteségek, fájdalmak. Aprók szinte minden nap vannak, de most ezek nagyok és erőteljesek. Igyekszem értelemmel kezelni őket, de igen makacsok. Időre van hozzá szükségem.
Egy kedves ismerősöm, tanítóm ma több üzenetet is küldött csoportja tagjainak. Engem megszólított.
“A nagy bánat és szomorúság időszaka a nagy átalakulás lehetőségét is magában hordozza. De az átváltozáshoz mélyre kell merülnünk önmagunkban, fájdalmunk legmélyebb gyökereihez kell eljutnunk és ott ítélet és önsajnálat nélkül kell szembenéznünk vele. A fájdalom nem azért van, hogy szomorúvá tegyen, ne feledd. Ez az a pont, ahol az emberek mindig eltévednek… A fájdalom csak azért van, hogy éberebbé tegyen – mert az emberek csak akkor válnak éberré, amikor a nyílhegy mélyen a szívükbe hasít, és megsebzi őket. Egyébként nem ébrednek fel.” Osho
Minden pontja igaz, tapasztaltam már. Voltam nagyon mély gödörben. Abba kellett hagynom az ásást először is, hogy észrevegyem, hol vagyok. Majd tenni, változni, változtatni. Többször visszaestem, mire kijutottam, de lényegesen magasabbra jutottam onnan, mint ahol anno elkezdtem ásni.
Mert mi ásunk. Vannak fájdalmak, van szomorúság, van kétségbeesés, érthetetlenség, tehetetlenség – az viszont, hogy ebből milyen mértékben lesz szenvedés, tőlünk függ. Tudunk-e másként nézni a dolgokra, megértjük-e, mit tanít nekünk a helyzet, mennyire engedjük eltúlozni a sebeink mélységét és nagyságát, engedjük-e gyógyulni a sérüléseket…
Életünk során több gödörrel is találkozunk. Olyan is van, amelyikbe belepottyanunk figyelmetlenül. Mert a kisebbeket nem vettük észre – pedig volt több is! -, nem foglalkoztunk vele. Arra a nagy esésre volt szükségünk, hogy végre meglássunk valamit.
Mire akar figyelmeztetni ez a helyzet? Arra, hogy lépjek. Hogy ne vesztegessem már tovább az időt, csináljam azt, amit igazán szeretnék. Hisz bármikor vége lehet.
Figyelmeztet arra is, hogy az időmet olyan emberekkel töltsem, akik velem akarnak lenni, akik nem félnek ezért akár áldozatot is hozni. Ha valaki nemet mond, azt el kell engedni.
És emlékeztet a félelemre. A félelemre, amivel már egyezséget kötöttem: Ha valamit kicsit is akarsz, hát csináld! Ne tétovázz! A félelem a tapasztalás során elillan.
Feladat mindig van. Innentől csak rajtam áll, hogy a gödröt mélyítem, vagy kilépek belőle.
Kommentek