Mert ez az élet…

Régóta készültem rá, hogy megnézzek egy filmet. Ha eljön Joe Black…

Halvány emlékeim voltak csak róla, inkább a hangulata maradt meg bennem, mint a történet. Véletlenek nincsenek, ma kellett megnéznem. Aktuális volt több szempontból is.

Az érzelem és értelem kettőssége itt is megjelent. Mi mást kívánhat egy Apa a lányának?

“Azt akarom, hogy ragadjon el a hév. Hogy lebegj a mámortól! Fakadj dalra! Lejts dervistáncot!
Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott!
Tudom, hogy közhely, de a szerelem szenvedély. Megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Azt mondom, légy fülig szerelmes! Olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza! Hogy hogyan találhatsz rá? Hagyd az eszedet, hallgass a szívedre! Mert most nem dörömböl. Az az igazság, hogy enélkül nincs értelme élni. Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél. De meg kell próbálnod! Ha nem próbálod meg, nem is éltél!”

Ha valakit szeretünk, el is kell tudni engedni. Nem láncolhatjuk magunkhoz, ha boldognak szeretnénk látni.

A halállal egyezséget kötni, elfogadni, hogy itt van megváltoztathatatlanul óriási feladat. Van, hogy hirtelen jön, van, hogy felkészülhetünk rá, de mindenkihez odaér.

A film azt is megmutatja, hogy az élet mennyi örömöt tartogat, mennyi apróságot és csodát, mely számunkra már megszokott lehet: az ételek íze, illata, látni, ahogy az emberek szeretik egymást, egy szépen megkötött nyakkendő, a másik ember érintése… Legyünk hálásak mindazért, amink van.

Van, hogy nem értjük, miért történik az, ami. Miért velünk, miért pont most, mi az oka…? Bízzunk az életben! Mert “minden úgy jó, ahogy van. És ne bánj semmit!”

Gyönyörű film életről, halálról, szeretetről, szerelemről, érzékekről, családról, tisztességről, bizalomról és hitről – “ez az élet, mit is mondhatnék?!”