Életre szóló feladatok

Ha megkérdezem magamtól, hogy mikor vagyok jól, akkor három dolog jut eszembe:

amikor átöleljük egymást a fiammal,

amikor adhatok,

amikor a természetben vagyok.

Az anya-gyermek kapcsolat elmondhatatlan. Ölelni, bújni, szeretni senki más nem tud úgy – ezek azok a pillanatok, amikbe belefeledkezne az ember.

Adni. Igen, akkor vagyok boldog, ha adhatok, ha van értelme annak, amit csinálok. Lehet ez egy jó szó, egy érintés, egy könyv, egy beszélgetés, egy sütemény, egy masszázs, egy torna vagy tánc – bármi, amivel úgy érzem segítettem.

Az erdő, a víz és persze az imádott hegyek pedig olyan energiát, szépséget, erőt testesítenek meg, hogy úgy érzem, ajándék, hogy láthatom őket. Egy túra után két nappal már vágyom vissza, mert ott minden úgy tökéletes, ahogy van. Még 3600 méteren sem haragszom a hófúvásra, mert én mentem oda, én választottam, vállaltam és ott kell lennem valamiért.

Gyakorlatilag mindhárom megmagyarázhatatlan, egyszerűen csak jó, és kell, és kész. Nekem fontosak.

Valaki egyszer azt kérdezte tőlem, hogy miért akarok emberekkel foglalkozni – hisz az emberek hálátlanok, sokfélék, nem őszinték… Akkor sem tudtam rá ésszerű magyarázatot találni, hisz tényleg van ilyen is, olyan is. Ő a természetet és az állatokat választaná inkább, mert nem csapják be, de én más vagyok. Hiszek az emberekben, hisz én is az vagyok. Hiszem, hogy azokkal találkozom, akikkel dolgom van. Mikor, mit kell megtapasztalnom.

Ha pedig jól akarok lenni, hát elsősorban ezekkel a dolgokkal kell foglalkoznom. A fiammal életre szóló kapcsolatom van, meg kell ezt őrizzem és segítenem az ő boldogságát azzal, hogy én is boldog vagyok. Át kell gondolnom, hogy miként tudok adni, segíteni, hisz ez a feladatom. (Ezt nem is olyan könnyű felismerni, bevallani, hisz hogyan és miben segíthetnék én, aki hullámvasúton éli az életét?! De tapasztalom, hogy megy így is és tudom, hogy a hullámok is elcsitulnak lassan.) A természet pedig itt van körülöttünk, csak meg kell látni. Ha pedig azt teszem, amivel foglalkoznom kell, az életem is úgy fog alakulni, hogy lesz lehetőségem újra eljutni a hegyekre.

Hogyan merem ezt hinni? Miért, van választásom? Várhatok a csodára, hogy jobb lesz minden egyszer csak úgy, vagy tehetek is érte. Én az utóbbit választom, mert nekem nem megy a semmittevés. Mindig több dologgal foglalkoztam egyszerre és teszem ezt most is. Ez vagyok én. Épp itt az ideje, hogy tudjam, mit is szeretnék. Hit és remény nélkül pedig nem sokra mennék. Mert ahogy a “Remény”-ben is leírtam, amíg remélünk, élünk. Én pedig ezt választom a vegetálás helyett.