Általában lemaradok a hírekről. Ez tudatos döntés volt évekkel ezelőtt. Nem nézek tévét, rádiót csak autóban hallgatok ha egyedül vagyok – akkor sem mindig -, illetve havonta 1-2 alkalommal, amikor mondjuk egy hosszabb házimunkához ezt választom.
Ma a takarításhoz bekapcsoltam a rádiót és a hírekben először csak azt hallottam, hogy a párizsi történésekre ez és az a reakció. Nem tudtam, miről van szó. A következő hosszabb híradásban mondták csak el a történteket. Elszomorító, fájdalmas, de azt kell mondjam, sajnos nem meglepő. Mélységesen sajnálom az ártatlan embereket és a családjukat. De fog-e valami váltoni végre? Hány ilyennek kell még történnie? Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő is úgy fogalmazott, hogy néhány napig sírunk, aztán megy tovább az élet.
Mindig valaminek történnie kell, hogy felfigyeljünk a dolgokra. Tűz a budapesti, majd nemrég a bukaresti szórakozóhelyen. Gyorsan új rendeletek, szabályok, ellenőrzések. Ezt azóta is folyamatosan ellenőrzik például? Remélem.
Mit tehetünk mi, a kis emberek? Amikor lemaradok a hírekről és valamit utólag megtudok, mindig elgondolkodom, hogy jó-e, hogy nem hallom őket? Homokba dugom a fejem? Vagy egyszerűen csak igyekszem azzal foglalkozni, ami engem és a családomat, környezetemet közvetlenül érinti. Azt hiszem ez utóbbi az igaz, mert úgy érzem, azon kívül, hogy sajnálkozok, bosszankodok, fájdalmat érzek, nem tudok tenni semmit. Valami olyasmi ez, hogy attól, hogy vannak éhező gyermekek, nekem nem kell megennem a tányéromon levő ételt, ha nem kívánom. Rajtuk azzal nem segítek. Ha tudatosan vásárolok, azzal inkább – talán.
Szeretnék segíteni. Jó lenne, ha tudnánk változtatni, ha tehetnénk érte, hogy ne fordulhasson elő ilyen. De hogyan? Jelen pillanatban úgy gondolom, azzal, hogy figyelek a környezetem történéseire, változásaira, az itt élő emberekre, valamilyen módon segítem, támogatom őket, azzal is teszek valamit – hátha segít valamiben valakinek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: