Bár elvált szülők gyermekének lenni nem igazán jó, mégis van előnye: a szülinap és karácsony többször megünneplésre kerül, mindig más meglepetéssel. Kisfiam szülinapja a napokban lesz és a hétvégén már az apai család megünnepelte. Lelkesen mesélte a telefonban, milyen jó volt. Mint Anya, persze örültem az örömének, de rögtön össze is szorult a szívem: Én tudok-e ily ilyen örömet okozni neki?
Mit találjak ki, hogy emlékezetes legyen? Mivel lepjem meg? Bezzeg arra a gomba alakú tortára már nem is emlékszik, amit én csináltam két éve! – le kellett állítanom magam.
Nem kell versenyeznem senkivel és semmivel. Ha neki nincsenek elvárásai velem szemben, mert feltétel nélkül bízik bennem és szeret, akkor én miért gondolom, hogy mégis meg kell felelnem? De ez nem csak erre az esetre igaz. Senkinek nem kell megfelelnem, csak önmagamnak kell lennem. Az elvárásokat nem is mások támasztják, hanem én gondolom azt, hogy így vagy úgy kellene, ilyennek vagy olyannak kellene lennem. Akkor jobb lenne, jobban szernének…
Így, hogy tanuljak és tapasztaljak, bevállaltam egy extrém esetben, hogy nem változtatok magamon semmit. Olyan leszek, amilyen abban a pillanatban vagyok. Nem rohanok el megfésülködni sem, vagy normálisabb ruhát felvenni. Most ez van.
Hááát, elég voltam így is…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: