Véget ért

Az első írások kikívánkoztak belőlem. Meg kellett osszam másokkal a gondolataimat. Jöttek, ömlöttek belőlem a szavak.

Aztán volt amikor napközben is kerestem a témát, miről is írhatnék. Alig vártam, hogy  – sokszor az éjszaka közepén – neki tudjak ülni és írni. Jó érzés volt megfogalmazni amit gondolok, érzek. Segített letisztázni a bennem kavargó dolgokat, tisztán, szinte kívülről látni a történteket. És inspiráltam saját magam: más nézőponttal, új lehetőségekkel, pozitív szemlélettel.

Aztán jöttek a visszajelzések, biztatások, amikkel néha nem is tudtam mit kezdeni. Legnépszerűbb írásomat bár sose kellett volna megírnom… De közben tudom, megfogalmaztam azt, ami sokak szívében, lelkében volt.

Sokáig minden nap írtam, rosszul éreztem magam, ha kimaradt. Aztán elfáradtam. Az éjszaka közepén történő írások miatt nagyon keveset aludtam, így le kellett állítanom ezt. Ritkultak az írások.

Most úgy érzem, nem is fog menni tovább. Valami elveszett. Zavar, hogy nem tudok írni. Szeretnék, mert örömet okozott, de nem tudom magam mégsem rávenni. Arra, hogy leüljek, arra, hogy ébren maradjak, arra, hogy rászánjam az időt az átgondolásra. Pedig most is kavarognak a dolgok, sőt, ha lehet még jobban.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt és azt is, ha ezt a régebbi írásaimmal is megtetted. Talán majd jelentkezem még…