A könyvtárban nem tudtam otthagyni, elég volt csak a borítóját meglátni, tudtam, dolgom van vele. Csodálatos könyvre bukkantam, mely segít megérteni, miért is vagyunk itt, ahol élünk, miért találkozunk azokkal az emberekkel, akikkel. Néhány napja más szemmel nézem a világot.
Hetekkel ezelőtt a karácsony gondolatatától is borsódzott a hátam. Évek óta nem érzem a vágyott karácsonyi hangulatot, nincs körülöttem a megálmodott családom, erőszakosan rányomják az emberre, hogy vásároljunk… Aztán rájöttem, hogy ez is, mint minden, csak rajtam múlik. Nem az álmainkhoz kell hasonlítani a valóságot, hanem észrevenni és megélni azt, ami most van, amid van. Elfogadni a jelent. A mi karácsonyunk így csendesen, szelíden telt, olyan volt, mint mi magunk.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jelentek meg egy pillanatra sem az emlékek. De továbbmentek. Anélkül, hogy fájdalmat okoztak volna, mert mindig vissza tudtam terelni magam a jelen pillanatba. Hisz most annak tudsz örülni, ami most történik, amit most látsz, amit most élsz át. Mindig van okod örülni.
Csak hajlamosak vagyunk rá, hogy mást akarjunk, mint ami van. Ha hideg van, melegre vágyunk, ha meleg van hűvösre, ha egyedül vagyunk társaságra, ha sokan vagyunk, egy kis egyedüllétre… De mindennek megvan a maga ideje. Az elmúlt néhány napot intenzíven együtt töltöttem a kisfiammal. Volt benne betegség, korcsolyázás, filmnézés, játék, nevetés, összebújás, öröm, zene és sok minden más. De többször vágytam közben arra, hogy elmehessek futni, olvassak egy kicsit, átgondoljak valamit. Futni nem tudtam menni, mert már nem kísér el biciklin, ha korábban keltem, hogy olvassak, felébredt, ha akkor próbáltam, amikor már aludt, én is elaludtam. Ha valamin gondolkodtam, biztos volt néhány kérdése, vagy mesélnivalója. De nem bosszankodtam, inkább rá figyeltem. És mindeközben rengeteg ölelést, figyelmet és szeretet kaptam tőle.
Most elment. Van lehetőség a futása, olvasásra, egyedüllétre. És máris hiányzik a nyüzsgése. De tudom, jó helyen van, ott kell lennie, találkoznia, együtt lennie azokkal az emberekkel, akikkel neki még dolga van, de nekem már nincs. Nekem már mással és önmagammal van dolgom. Ezért kaptam ezt az időt.
A könyvben épp a fájdalomenergiáról van szó, melyet ha nem vagyunk képesek uralni, nagy pusztítást tud végezni. Tudom, átéltem. S talán ez sem véletlen, hogy pont itt tartok a könyvben, hogy figyelmeztessen. Hát továbbolvasom.
De csak a futás után…