Örökösen felmerülő kérdés, hogy mire hallgassunk: a szívünkre vagy az eszünkre? Sokan azt mondják, hogy meg kell találni a megfelelő egyensúlyt. Egyik sem jó, ha dominál. Persze az sem mindegy, hogy milyen témában. Vagy mindegy? Nem is tudom.
Manapság a szeretet energiájáról és annak csodás erejéről lehet sokat olvasni. Fordulj szeretettel és megértéssel a másik felé! Merj szeretni! Éppen tegnap fogalmaztam meg, hogy ebben van mit fejlődnöm. Merjek szeretni és merjem ezt kimutatni.
Ma pedig mit teszek? Gyógyítgatom a szívem, mert nem bírtam felülkerekedni a szívemen és aszerint cselekedtem. Pedig tudtam, hogy nem kellene, hogy nyugton kellene maradnom, de a szívem nem engedte. Megvédhettem volna a szívemet az eszemmel? Ha hallgatok rá? Ő volt az erősebb. De a bezárt szívem is erősebb tud lenni, felül tud kerekedni az ésszerűségen. Mi lenne, ha ki merném nyitni? Ki merjem nyitni? Akkor mennyi esélye marad az észnek?
Tegnap olvastam erről egy cikket. Aszerint – és valóban így van – a szív a boldogságot akarja, az ész a biztonságra törekszik.
Nekem fontos a biztonság is, de kész vagyok kockáztatni, ha úgy érzem jónak. Azt hiszem, ha tudtam volna, amit nem mondtak el, akkor azt a szívem könnyebben “megemészti”, mint így. Akkor csak megérzés volt, nem is észszerűség, amin felülkerekedett a szívem. Az a kérdés, mikor éri meg kockáztatni a boldogságot és mikor a biztonságot? Az a néhány pillanatnyi boldogság azt hiszem nem érte meg a hetekig tartó bizonytalanságot. De ezt előre nem tudhattam…
Köszönöm a visszajelzésed, mindig örülök, ha egy kicsit elgondolkodtatok valakit. 🙂
Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
“A kis herceg”
Most ez ugrott be amint elolvastam a bejegyzésed. Ez szívből jött nem gondolkodtam hogy leírjam vagy sem.
Hogy mi a tutti azt én sem tudom. Talán ha szívből hoz az ember ésszerű döntéseket hogy mindenkinek jó legyen. Az előre visz. Szóval hogy win-win helyzet alakuljon ki 🙂