Igen, ez egy lecke volt, de mint tudjuk, megérteni nem elég. Kell tudni alkalmazni is.
Nóra megkönnyebbült, de teljesen nem tudta még elengedni a történteket. Amikor a menhelyre ment, többször észrevette, hogy szemével Bellát keresi. Pedig tudta, hogy már nincs ott. Jó helyen van. Úgy érezte, jobb is így, hisz ő valójában másra vágyik. Ami a nehézséget okozta, hogy hiányzott neki mindaz, amit a kiskutyának adhatott és amit tőle kapott. Bármilyen kiszámíthatatlan is volt Bella, mégis amikor együtt tudtak lenni, az nagy öröm volt számára. Most ez nincs. Amikor pedig Péterhez megy, már egy boldog, felszabadult kutyust lát, akit már nem akar inkább megsimogatni, mert fél attól, hogy fájna. Még az a furcsa érzés is megfogalmazódott benne, jó lenne tudni, Bella mit élt át. Ha magyarázatot adna. De ez nem fog megtörténni, így Nórának más választása nem maradt, mint hogy emlékezzen a leckére és a múlt történései helyett a jelennel foglalkozzon.
Nemrégen olvasott egy könyvet, mely nagyon sok tanítást tartalmazott. Abban találta a következőket is: “A szenvedés csökkentése érdekében meg kell különböztetni a fájdalmat magát attól a fájdalomtól, amit mi okozunk csupán azzal, hogy rá gondolunk. A félelem, a düh, a bűntudat, a magány és reménytelenség mind olyan érzelmi reakciók, amelyek képesek felerősíteni a szenvedést. ” (Buddha)
Tehát menni kell tovább. Ami Nórát ki tudta kapcsolni, az a kerékpározás. Ha volt egy kis ideje, felpattant a bicójára és lement a közeli tópartra. Szerette nézni a vizet, az embereket és tekerni csak úgy céltalanul. Ilyenkor született meg sok új ötlet a fejében.
Ma valahogy nehezen ment a tekerés, fáradtnak érezte magát. Sokat gondolkodott azon, hogy vajon sikerülni-e fog idén végre kilépni a mókuskerékből és a hivatásának élni. Lakberendezőként szeretne dolgozni, de ehhez először tanulnia kell, majd lassan belekezdeni egy saját üzlet kialakításába. Évek óta tervezgeti, de valahogy eddig nem volt bátorsága belekezdeni. Most komoly tervei voltak. Kinézte a sulit, már hónapok óta gyűjtötte rá a pénzt is. Úgy érezte, hogy most végig fogja csinálni.
Meg kellett állnia. Leszállt a bringáról, fújt egyet és tudta, jobb, ha visszafordul, mert mennie kell dolgozni. Nekiindult újra, bár úgy érezte, kiszakad a tüdeje és leszakad a lába, még az ülés is nyomta a fenekét valamiért. Régen küzdött ennyire. Közben azon gondolkodott, mi a legfontosabb ahhoz, hogy eljusson a saját üzletig. A kitartás. Úgy gondolta, hogy ő nem kitartó. Hisz akkor már rég megcsinálhatta volna!
Már majdnem hazaért, de egy lámpa miatt ismét meg kellet állnia. Nagyon nehéz volt újra elindulni, de aztán mégis elkezdett tekerni. Az utcájukba fordulva még gyorsított is és úgy érezte most még tudna menni egy kört. Elégedett volt. Közben megfogalmazódott benne az is, hogy mit jelent kitartónak lenni: Menni, akkor is ha fáj, nem feladni. Meg lehet kicsit pihenni, de feladni a célt nem szabad. A kudarc nem jelenti a csata végét, tanulni kell belőle és menni tovább.
A bicót bevitte a garázsba, majd leült egy percre a lépcsőre és csak nézte a kertben a fákat és a pirosló gyümölcsöket. Mosolyognia kellett. A zuhany alatt állva pedig rádöbbent: “Igenis kitartó vagyok! Ma sem adtam föl! Újra felültem a bringára, újra nekiindultam és végigmentem az úton.”
Csak ennyit kell tenni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: