Valahol azt olvastam, hogy amikor a lány párkapcsolata megszűnt, valójában azt sajnálta, hogy már nem érezheti magát úgy, ahogy a párja mellett érezte magát. Miért szeretünk valakivel lenni, valahol lenni, valamit csinálni? Mert szeretjük a másik embert vagy állatot, mert szeretünk a hegyek, vizek közelében lenni, mert szeretünk kertészkedni, motorozni, kiállításon lenni? Vagy mert magunkat szeretjük úgy érezni, amit az a helyzet kihoz belőlünk?
Ha azt mondom, hogy az utóbbi, akkor önző vagyok?
Külön lehet választani a kettőt egyáltalán? Melyik volt előbb? Szerethetem a hegyeket távolról, de amikor ott vagyok, akkor tapasztalom, hogy boldog vagyok, felszabadulok, kitartónak, erősnek és küzdeni képesnek érzem magam. Szerethetek valakit távolról, viszonzatlanul – egy darabig. De az csak álmodozás, mely igazi örömöt nem okoz. A közelsége, az érintése, a humora, a személyisége viszont ráébreszt, hogy milyen szerethető, kedves ember ő számomra és ez nekem milyen nagyon jó.
Figyelem magam. Ma futás közben is eszembe jutott ez. Futni szeretek, vagy mindazt a változást, amit előidéz bennem? Ma, amikor még a tervezett edzés felénél sem jártam, elképzelhetetlen volt, hogy végig bírom csinálni. Csodás érzés, amikor rájössz, hogy sokkal többre vagy képes, mint gondolnád. Ezt érezhetem más helyzetben is, akkor is ilyen ereje van? Vagy maga a futás, a természetben történő mozgás okozza? Számomra ez a legkönnyebben elérhető és megvalósítható forrása a testi, lelki és szellemi felfrissülésnek. Ezért magát a futást is szeretem. De ha mindezt nem okozná számomra – ahogy ez rengeteg emberre igaz -, akkor valószínűleg nem szeretnék futni sem.
Bárhogy is van, igyekezzünk úgy alakítani az életünket, hogy a találkozásaink, cselekedeteink, munkánk-hivatásunk, a mindennapjaink úgy teljenek, hogy mi érezzük jól magunkat. Mert ha Te boldog vagy, a körülötted levő embereknek is sokkal nagyobb az esélye a boldogságra.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: