Múlt héten gerinctornán megkérdezte tőlem egy kedves vendég, hogy később könnyebb lesz-e. Az volt a második órája és megküzdött néhány gyakorlattal, elfáradt a végére. Ki kellett ábrándítsam: nem! Miért is? Bár erősödni fog, kitartóbb lesz, ismerni fogja a gyakorlatok nagy részét, de pont ezért sokkal több figyelmet fog tudni szentelni saját magára. A helyes végrehajtásra, a légzéssel összekötött mozdulatokra, tovább fogja tudni emelni a testrészeit, messzebb fog tudni nyújtózni, tehát a kihívás folyamatosan jelen lesz. Megláthatja, hogy önmagából mennyi mindent is képes kihozni.
Mindehhez pedig nem időre van szükség elsősorban, hanem az ő kitartására, hitére, lelkesedésére, tetteire, gyakorlásra.
Életünk során rengeteg kihívással találkozunk. Például egy munkahelyi kudarc, egy kapcsolat vége, egy szerettünk elveszítése után hallhatjuk is a segítő szándékú ismerősöktől, hogy idővel könnyebb lesz. És valóban. Hónapok, évek múltán, ha visszaemlékezünk az első nehéz napokra, hetekre, valóban elmondhatjuk, hogy könnyebb. Az eltelt idő miatt?
Nekem évek sem voltak elegendőek egy élethelyzet után mindaddig, amíg a gondolkodásomon, a hozzáállásomon nem változtattam. Így azt gondolom nem az idő oldja meg a helyzetet, hanem a cselekvés, a hit, a másfajta gondolkodásmód, az elfogadás, a megbocsájtás (magunknak és/vagy másnak), a hála, a szeretet az, ami miatt könnyebb. Ezek megéléséhez van szükségünk időre. Kinek többre, kinek kevesebbre…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: