Furcsa világ van. Néha az ember elveszíti a hitét, de aztán mindig történik valami, ami új erő ad.
Tegnap délután bicikliztünk épp a bolt felé, amikor láttuk, hogy egy öreg Wartburgot próbálnak betolni. Egy idősebb házaspár. Megálltam, és mondtam a kisfiamnak, hogy várjon egy kicsit, mindjárt jövök, segítek nekik. Amikor elkezdtük tolni, azt vettem észre, hogy ő is ott van mellettem. Az autó második nekifutásra beindult és mi is örömmel indultunk tovább, mert a mai jócselekedetünk megvolt.
Mire a bolthoz értünk, gyermekem az almáját megette, a csutkát pedig kidobta a közeli szemetesbe. Mire körülnéztem, már azon dolgozott, hogy a földön álló szemetest visszaügyeskedje a helyére. Sikerült is! A mai (tegnapi) második jócselekedete is megvolt. Büszke voltam rá!
Ma a vasútállomáson egy fiatalember nagyon udvariasan már messziről fogta nekem az ajtót. Jólesett. Az aluljárón keresztül lehet csak a peront megközelíteni, ahova ezeknek a modern vonatoknak már nem hallatszik le a hangja, így csak a megérzésemre hagyatkozva kezdtem el kapkodni a lábam, amit jól is tettem, hisz a vonat ajtajai bezáródtak és a vasutas is megemelte táblácskáját. De a segítség – ismét a fiatalember személyében – megérkezett: egy ajtónyitást jelzett, így felugorhattam a vonatra. Hálás vagyok neki! Igaz, a sarkára még ráléptem leszálláskor, de szerintem ezt nem vette zokon.
A metrón egy bácsi egy nagy fonott kosárnyi illatos, élénksárga nárciszt vitt. Ő is sokat adott: minden utast fogva tartott a látvány.
Már hazafelé tartottam, amikor a szemközti oldalon ülő fiatalember felajánlotta egy idős néninek, hogy felteszi a csomagját. Végül a bőrönd lent maradt, mert a néni a végállomásig utazott , a fiatalember pedig hamarabb leszállt, így félő volt, hogy a bőrönd fent maradhat a poggyásztartón. Kicsit később a néni telefonálni szeretett volna, de semmit nem mutatott a kijelző. A fiatalember ismét készségesen segített és azt is megmutatta a néninek, hogy ha legközelebb ez történik, akkor mit tegyen. A néni megköszönte, de a fiatalember csak ennyit mondott: Örülök, hogy segíthettem!
Jó volt hallani. Ekkor gondoltam vissza, hogy néhány óra leforgása alatt mennyi aprónak tűnő segítségadás történt körülöttem, amik valójában fontosak voltak: a Wartburg célba vitte utasait, a kuka így nem borulhatott ki, a néni tudott telefonálni az ismerősének, hogy mikor érkezik és én is elértem a vonatot.
Jó volt adni és jó volt kapni. Amit adtam, hamar vissza is kaptam. Furcsa világ van…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: