Amikor találkozunk a nagy Ő-vel, vagy az épp aktuális nagy Ő-vel, sokszor vakká válunk. Csak azt látjuk benne, amit látni akarunk. Vagyis azt a sok jó tulajdonságot, amiről mindeddig azt gondoltunk, nem is létezik olyan ember, aki mindezt birtokolná.
Aztán amikor valami gubanc kerekedik, hirtelen szembetaláljuk magunkat valakivel, akit eddig nem is láttunk. Én ezt az embert szerettem? Nem ilyennek ismertem meg! Kinyílik a szemünk.
Vagy épp fordítva? Akkor látjuk a másikat igazán, amikor a jó tulajdonságait látjuk és akkor válik vakká az ember, mikor csak a rosszat tapasztalja? Szelektíven látunk, hallunk. Csak azt, amire épp koncentrálunk. Amikor vágyunk valamire, valakire, akkor azt látjuk meg, vesszük észre, de ha a rosszra vagyunk beállítva, akkor jön is a rossz, hogy önigazolásként elmondhassuk: Ugye?! Én megmondtam!
De ez mindennel így van: ha éhesek vagyunk, mindenhol kaját látunk, ha kisbabát szeretnénk, rengeteg kismamát veszünk észre magunk körül. Hajlamosak vagyunk jelnek venni valamit, ami eddig is ott volt, csak nem voltunk rá nyitottak.
Egy kedves könyvben ezt a párbeszédet találtam:
” -Nem jó, ha valaki csak egyetlen tulajdonságot tart szem előtt a párválasztásnál. Ha angyalt keres, és csak a szárnyakra koncentrál, könnyen hazavihet egy levesnek való tyúkot.
Kiki kuncogott. Tetszett neki a hasonlat.
– Semmi kifogásom a tyúkhúsleves ellen – folytatta Max. – Jó sok zöldséggel nagyon finom tud lenni.” (Monika Peetz: Keddi nők)
Ha maradunk a hasonlatnál, meg tudjuk-e mondani, hogy nekünk mi szükséges ahhoz, hogy valakiben meglássuk az angyalt? Van-e ezek közül olyan, amiről le tudnánk mondani és elfogadni a másikat társként, ha helyette más erényekkel rendelkezik? Angyalinak kell lennie, vagy elég ha van szárnya, még akkor is ha néha kotkodácsol? Mit tudunk, akarunk tolerálni? És mit néz el a másik nekünk? Mert valószínűleg mi sem vagyunk angyalok.
Egy párkapcsolati tanácsadó felméréséből kiderült, hogy a nők leginkább figyelmességre vágynak egy kapcsolatban, míg a férfiak elismerésre. Ha ezt megadjuk, lehet, hogy kiváltjuk vele valamely nem épp angyali tulajdonságunkat, mert a másik azt érezheti, hogy fontos nekünk.
Sosem fogunk olyan embert találni, aki tökéletes, sőt, mi sem vagyunk senkinek tökéletesek. De ha tudjuk, hogy mire kell koncentrálnunk nézeteltérés esetén is, akkor a mi egyedi angyalkánkat megtalálhatjuk, még akkor is, ha épp eltörött a szárnya…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: