Amikor ma délelőtt elindultam futni, tele voltam kétségekkel. A napsütés vonzott és tudtam, hogy a futás az, ami rendbe teheti a fejemet. Nem volt célom, hogy mennyit fussak, majd alakul. Az erősebb szél miatt most az erdei futópályát választottam a tópart helyett. Amikor odaértem és elkezdtem futni, elgondolkodtam, hány kört célozzak meg. Egy kör 1250 m. A tíz ugrott be, de csak kinevettem. Tegnap este edzettem, ennyi most nem menne! Pláne, hogy másfél napja nem ettem szinte semmit. Na, majd alakul!
A második körben jött az első holtpont, de ezt már ismerem, hamar túllendül az ember rajta. Így is volt. Közben egy-két gyaloglóval és még egy futóval találkoztam, nem voltunk sokan. Ahogy közeledtem az ötödik kör végéhez, az jutott eszembe, hogy ha a tóparton futnék és maradnék a 10 körös mennyiségnél, akkor itt fordulnék meg. Mi lenne, ha itt is irányt váltanék? Miért ne?
Hát, ez nagyon érdekes tapasztalás volt! Nem sokat futottam még ebben az irányban. Hosszú is volt az első kör! De milyen sokan jöttek szembe! Még öt-hat futóval találkoztam! Tehát ők is ezen az úton járnak, csak most más a nézőpontom. Más irányba megyünk, más tempóval, de ugyanazt az utat járjuk.
Ez az új nézőpont elgondolkodtatott. A munkámat, hivatásomat tekintve vagyok elég bizonytalan mostanában. Mert nehezen megy. De ha most visszanézek, akkor a következőket látom:
Először a fiamat kezdtem el úszni tanítani, majd egy-két gyerkőc becsatlakozott. Most, két év múlva két párhuzamos csoportban zajlik az oktatás. Több, mint 40 gyerek jelentkezett oktatásra.
Az első úszótáborom hirtelen ötlet volt. Talán 6-7 gyerek jött az ismerősök közül, délutánra pedig csak ketten maradtak a fiamon kívül, én készítettem az ebédet is. Tavaly már ketten táboroztattunk. Tíz fölötti létszámokkal zajlott a sport- és úszótábor.
Idén kissé félve, már két sporttábort hirdettem. Túljelenetkezés volt! 20 fölött voltak a sporttáborokban és 17-en az úszótáborban! És újabb igények, ötletek vannak.
Amikor ideköltöztem, kissé nehezen indult el a gerinctorna. De ma már egy olyan stabil csapattal dolgozom hétről hétre, akikhez öröm járni. Ez többről szól, mint a tornáról. Az ünnepek előtti órára úgy tűnt, csak ketten tudnak biztosan jönni. Tudtam, nem éri meg bizonyos oldalról, de nem volt szívem lemondani. Végül öten voltak és csodás óra volt!
Ha mindezt átgondolom, mindössze annyit tettem, hogy csináltam. Újra és újra. Nem adtam fel.
Ma a futásnál ugyanezt tettem. A kilencedik kör már fájt. A tizedik boldoggá tett, meg sem álltam aztán hazáig. Összesen kb. 15 km-et futottam. Nem vagyok egy feladós fajta, de néha nagyon nehéz.
Nehéz elindulni az új edzésekkel is, eljutni az emberekhez, rávenni őket, hogy próbálják ki. De ki kell tartanom és csinálni tovább. Mert vannak az úton mások is. Láttam, mások is fáradtak, mert körről körre máshol találkoztunk. Sőt, a végére mindenki elment. De jöttek új futók a tizedik körben. Mert a mozgás fontos az embereknek, csak mások a célok és lehetőségek.
El kell hinnünk, hogy van értelme annak, amit csinálunk, csak ki kell tartanunk. Néha valaki becsatlakozik hozzánk, hoz másokat magával, valaki eltűnik, de mindig vannak körülöttünk, csak nem mindig érnek el minket, vagy mi őket. De akivel dolgod van, azzal úgyis találkozol.
Ha elbizonytalanodsz, hát fordulj meg! Nézd meg más szemszögből, nézd meg az utat, amit már végigjártál és lásd, hogy honnan hova jutottál. Ugye érdemes volt? Hát indulj tovább te is…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: