1.0Rea Világahttps://reavilaga.cafeblog.huRea17https://reavilaga.cafeblog.hu/author/rea17/<p>Ma délután elveszítettünk valakit...</p> <p>Még nem tudom elhinni, hogy nem találkozhatok vele többé. Nem láthatom jellegzetes járását, nem hallhatom a hangját, nem figyelhetem, ahogy teszi a dolgát, ahogy nevet, ahogy büszkén mesél a gyerekeiről és a balatoni nyaralóról, mely oly fontos volt...</p> <p>Sajnálom, hogy az utolsó hónapok oly nehezek voltak számára. Nem ezt érdemelte. Csak abban bízom, hogy ezekben a hónapokban is meg tudta őrizni humorát, hogy tudott örülni minden új napnak...</p> <p>Neki már nem fáj. Nekünk annál jobban. Pedig annyira akartuk, hogy jól legyen! Összetörtünk az első diagnózistól, bár ő akkor is óvott minket az igazságtól. Aztán együtt örültünk a jó híreknek, megkönnyebbültünk. De nem tartott sokáig sajnos, rosszak lettek a következő eredmények. Keményebb harcba fogott. Csak sejthettük, miken megy keresztül. 3 napja még mosolygott és az e heti programokat tervezte - de nincs már itt.</p> <p>Eltörpülnek a hétköznapi gondok. Hogyan éljünk, nevessünk, szeressünk most tovább? Hogyan folytassuk nélküle?</p> <p>Hát még inkább éljünk, szeressünk és nevessünk! Mert bár felfoghatatlan, hogy elment, örüljünk, hogy megismerhettük, szerethettük, életünk része volt. Emlékezzünk rá mosolyogva. Hiszen ezt érdemli...</p>rich