Csináld és élvezd!

Emlékszem, egy barátommal beszélgettem évekkel ezelőtt és épp egyikünk sem volt jó passzban. Mesélte, hogy egy ismerőse csak annyit mondott neki, amikor elmondta a kétségeit: Menj és dolgozz!

Azóta ez sokszor eszembe jut és valóban működik. Ha már elindulsz, tudod a dolgod, tudod mi a következő lépés, az elég. Mert előfordul, hogy a célt látom, de elképzelésem sincs, hogyan fogok eljutni odáig, hisz rengeteg a kifogás. De azt tudom, ma mit tehetek azért, hogy egy hangyalépéssel közelebb kerüljek hozzá, vagy legalább megpróbáljak valamit, hogy lépni tudjak. Így estére már nyugodtabb lehetek, hogy megpróbáltam.

Ma reggel nehéz volt nekiállni folytatni a munkát, de látszott a vége. Gyönyörűen kisütött a nap már délelőtt, ami még inkább mozgósított, hogy ki tudjak menni egy kicsit legalább korcsolyázni, mielőtt nekiesem az utolsó nagy pakolásnak.

Bár elutazni nem tudtam, be kell látnom, hogy nem kell messzire menni, hogy szép helyen járjak, csak meg kell látni itt is.

Amikor nyolc keréken gurultam a napsütésben, szabadnak éreztem magam. Becsuktam a szemem, széttártam a karjaimat és felemelő volt az a néhány pillanat. Boldogságmorzsa. 

Ami még széppé tette a napomat, az a humor. A saját humorom. Kevés ember találkozott vele, ritkán mutatja meg magát. Éppen ezért volt számomra meglepő, amikor néhány hónapja egy másik kedves barátom azt mondta, hogy szereti  a humoromat. Akkor jön csak elő, ha igazán sikerül elengednem magam, nem akarok megfelelni senkinek, nem akarok jó kislány lenni. Ma így volt.

A készletkisöprés első áruba bocsájtott darabja egy tükör volt. Néhány órán belül többen is jelentkeztek érte. Egy fiatalember volt az első és végül a befutó is. Üzenetet váltottunk és megkérdezte, hogy kaphat -e egy telefonszámot. Épp Velencén gurultam dél környékén a napsütésben és elmosolyodtam. Egyet? Akár többet is! Mivel jól éreztem magam, nem ismertem, nem akartam megfelelni, hát ezt vissza is válaszoltam. Szerencsére ő is jó kedvében volt, vette a lapot. A sors furcsasága, hogy az átvételkor kiderült, azt a házat vette meg, ahol albérletben laktunk 7 hónapig. Tehát a tükröt visszavitte oda, ahonnan elhoztam. 🙂

Most, hogy a munka végére értem és jöhet az új az életembe, lezárásként és kezdésnek egy hangtálas meditációra megyek. Kérés volt, hogy ne legyenek elvárásaim, ugyanis ez a nem-gondolkodás nekem nehezen megy. (Nem véletlenül jártatom most is a szám, vagyis a kezem. 🙂 ) Csak az a dolgom, hogy ellazuljak, érezzem jól magam.

Ez azért nem rossz feladat! 🙂