A tudatosság mostanában igen nagy hangsúlyt kap. Azt hittem eddig, hogy egész jó vagyok benne bizonyos területeken.
A történésekre mindig tudok valami más nézőpontot találni, akár rólam, akár valaki másról van szó. Pl:
“Valamiért így kellett történnie.”
“Neki így jó, én szeretem őt, így nekem is jó lesz.”
“Ebből is kell valamit tanulnom.”
“Nehéz, de senki sem mondta, hogy könnyű lesz.”
“Ez nem az én utam.”
“Nincs vele dolgom.”
“Nem engedhetem meg magamnak, hogy emiatt mérgelődjek. Emiatt nem rontom el a napot.”
“De szép idő van! És gyönyörű a természet. Vedd észre!”
“Légy nyitott arra, amit szeretnél és megtalál.”
… és hasonlók.
Egy nagyon fontos dolog elmaradt azonban. Nem engedtem meg magamnak, hogy érzelemmel reagáljak: dühös legyek, hisztizzek, felháborodjak, örüljek, kiabáljak… Hogy megéljem őket. Megtapasztaljam a fájdalmat. Elmenekültem a tapasztalás elől.
Van, amikor ez a jó út. El kell fogadni a történteket, mert mást nem lehet tenni. De ha mindig új értelmet aduk, elfogadunk, olyan, mintha közömbössé válnánk.
Hát akkor újratervezés indul! Átélni, megtapasztalni, kipróbálni, igent mondani, kilépni a komfortzónából és ÉREZNI!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: