A wikipédia szerint az érzelem egy olyan szubjektív állapot, amely a környezetünk változására adott reakcióként fogható fel, és ami a további viselkedésünket meghatározza. Lehet ez öröm, csalódás, lelkesedés, szenvedés, szenvedély, szerelem… Az érzelmet szokás szembeállítani az értelemmel. Az érzelmek elszabadulásának lehetnek nem kívánatos következményei, ezért az emberek igyekeznek érzelmeiken uralkodni, és az értelem uralmát fenntartani.
A nők általában könnyebben beszélnek az érzelmeikről, a férfiak nagy részét pedig ezzel a mondattal lehet kikergetni a világból: beszélgessünk az érzelmeinkről.
Megvallom, nekem sem könnyű megfogalmazni általában amit érzek. Van, hogy nem is tudom beazonosítani, megnevezni a bennem felbukkanó érzéseket. És előfordul, hogy nem akarom azt érezni, amit érzek. Amikor már nem akarom, hogy fájjon valami például. Vagy nem akarom, hogy rám telepedjen a rózsaszín felhő, mely felborítja a világomat.
Szerencsémre vannak körülöttem olyan emberek, akik bármikor segítenek tanácsaikkal és segítenek újra két lábbal a földön állni. Ma is megkaptam ezt a segítséget: Lépjek hátrébb hármat és külső szemlélőként nézzek rá a helyzetre.
Először fogalmam sem volt, ezt hogyan tegyem. Teljesen rápörögtem egy érzésre és nem tudtam elszakadni tőle. Minden gondolatom, fantáziám e körül forgott. Ekkor jött egy beszélgetés, ami teljesen elterelte a figyelmemet, más vált központi témává a fejemben. Ez segített abban is, hogy szemlélője legyek a történéseknek.
Amikor megengedem, hogy elhatalmasodjon rajtam egy érzelem, akkor átveszi az életem irányítását az ego. Úgy cselekszem, ahogy azt megszoktam, ahogy erre a történésre eddigi tapasztalataim szerint cselekednem kell. Így amikor azt hallom, hogy a régi párom milyen boldog és jól alakul az élete, nekem az fájdalmas, csalódás és elkeseredettség jelenik meg. Vagyis így volt sokáig. Ha a csírái meg is jelennek akár ma is, helyére tudom tenni a dolgokat. Szeretném, ha boldog lenne, hisz jó ember. Én már nem kívánok tőle semmit, az az ő élete, ez pedig az enyém. Attól, hogy ő boldog, én is lehetek boldog.
Éveken át hagytam magam szenvedni, mert nem tudtam hogyan kerekedjek felül ezeken a felbuggyanó érzelmeken. Ez a mai egy újabb lecke volt. Valóban úrrá kell lenni néha az érzelmeinken. Kellenek, hiszen a pozitív érzelmek teszik gyönyörűvé az életünket, a negatívok pedig mindig figyelmeztetnek valamire.
Nem tagadom meg amit érzek, csak a hozzá kapcsolódó viselkedést igyekszem tudatossággal párosítani. Így a rózsaszín köd letisztul és reálisabban látom a történteket. Így most könnyebb. De megvallom, azt a rózsaszín álomvilágot is szívesen kipróbálnám egyszer…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: