Ez az ősz úgy tűnik nagyon hullámzó hangulattal érkezett számomra. Van, ami még segíti is a lefelé csúszást. Egy nehezen ébredő gyerek például, aki világméretű problémaként éli át, hogy az ő ébredését segítő reggeli meseolvasást is sikerült átaludnia. Természetesen még egyszer nincs idő elolvasni reggel, de a mese szerencsére nem mászik ki a könyvből, megvárja délután. Anyának mindössze annyi a dolga, hogy kedvesen és türelmesen megértesse a gyerekkel ezt és viccet csináljon belőle, hogy milyen borzasztó lehet tovább aludni reggel ahelyett, hogy meghallgatta volna a Halleány meséjét.
De jó! Mehetek futni reggel, munka előtt! Ez nagy kincs! Kissé döcög, de a fordulótól meghajtom: 1 perc erősebb tempóval, két perc közepes tempó. Megy is a második 1 percig, ahol bekapcsolódik egy ismerős, akinek az én gyors tempóm a normális. Így lett az egy percből 15 perc és halál a végén! Kimozdított a komfortzónámból rendesen! Nem baj, persze – úgyis kell a komolyabb edzés.
A munka ma csodás volt! Nagyon élveztem a kiabálást, a fejmosásokat, hogy mindent négyszer kellett elmondanom és volt aki akkor sem hallotta. De sebaj, megyek haza, végre.
Mindig becsatolom a biztonsági övet, de most a táska keresztbe menő pántja átvert és persze pont lekapcsolt a rendőr. Nem baj, nekem erre úgyis van pénzem!
Hát bevallom, néha szabadjára engedem a tehetetlenségem és az értetlenségem záporozó könnyek formájában. Nekem is kell a hiszti. Hogy aztán megint összekaparjam magam és mosolyogva menjek a fiamért az iskolába.
Nekem kell megoldanom, az én gondolataimtól függ az életem, az én döntéseim, az én életem – felelősségvállalás önmagamért. De azért néha olyan jó lenne egy kis támogatás, egy kis biztonság csak úgy. Csak néhány pillanatra legalább…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: